
A nagyhét a szombat esti szertartással éri el csúcspontját. Az év legfontosabb miséjének liturgiájában Jézus Krisztus feltámadását a halálból, mint a keresztény hit alapját, különleges módon ünneplik.
A szertartás négy részből áll:
Első rész: Fényünnepség
A húsvéti éjszaka első részében (a fényünnepen) meggyújtják a húsvéti tüzet, amelyet a pap megáld. A tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát (amely a húsvéti időszak egészében ég), majd a húsvéti éjszaka liturgiája a sötét templomba való bevonulással kezdődik, miközben háromszor éneklik: „Lumen Christi” („Krisztus világossága!”). Ekkor a hívek a húsvéti gyertyától gyújtják meg a saját gyertyájukat. A fényünnepség a húsvéti dicsőítéssel („Exsultet”) zárul, amelyet hagyományosan a diakónus énekel.
Második rész: Igeliturgia
Az igeliturgia során a gyertyák tovább égnek, hogy a régi szokás szerint a húsvéti fényt (ahogy régen a húsvéti vizet) a hívek hazavihessék.
A vigília során kilenc szentírási szakaszt olvasnak fel: hetet az Ószövetségből, kettőt az Újszövetségből (szentlecke, evangélium). Ismét elhangzik az ünnepélyes Gloria, valamint az evangélium felolvasása előtti Halleluja, amelyek a nagyböjt idején nem képezték a szertartások részét..
Harmadik rész: A keresztség liturgiája
A húsvéti éjszakai liturgia harmadik része a keresztelő szertartás. Ennek során először megáldják a keresztelőkútban lévő vizet, majd (a hívők szenteltvízzel való meghintésével) megújítják a keresztségi fogadalmat.
Ha vannak keresztelendők, kiszolgáltatják nekik a keresztség szentségét. Régen az úgynevezett katechumenek keresztelése állt a húsvéti ünnepség középpontjában.
Negyedik rész: Az eucharisztia liturgiája
A húsvéti éjszakai szertartás végül az eucharisztia ünneplésével zárul, amelyet most először tartanak meg újra nagycsütörtök óta.
A keleti egyházban a húsvéti éjszakai szertartás után szokás az úgynevezett húsvéti üdvözlés, amelynek során egymást mindenki a következő szavakkal köszönti: „Az Úr feltámadt!”, „Valóban feltámadt!”.
Liturgikus szín: fehér
A húsvéti időszak, illetve a húsvéti misék liturgikus színe a fehér. A fehér az ünnepélyesség és az öröm, a tisztaság, valamint Isten dicsősége ragyogó fényének a színe. Jézus Krisztust, a húsvéti napot szimbolizálja.
A fehér a fény és a színek teljességét jelenti. Húsvét különleges jelentőségének hangsúlyozására a fehér ruhákat (paramentumokat) gyakran arany díszítésekkel egészítik ki.
Forrás: https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/ostern/osternacht-ostermette/